Együttműködő partnerek
Tájközpont
Kiállítások
"Mindent a kéznek, fülnek, nyelvnek és persze az összes érzékszervünknek!"
2001-ben ezzel a mottóval kezdtünk természetismereti interaktív kiállítást szervezni. Korábbi tapasztalataink szerint ugyanis a mai gyerekek, fiatalok, felnőttek sokat tudnak, de csak a fejükben. Természettel kapcsolatos tudásukat nagyrészt monitorból és hangszóróból szerzik. Ezért tartottuk fontosnak, hogy testközelbe hozzuk a természetet. A legjobb persze kimenni és egy túra keretében sok mindent felfedezni, de erre nem mindig van lehetőség. Ezért inkább mi vittük be a természetet az épületbe. Az első alkalommal több mint ezer diák fedezte fel a vadon termő gyümölcseink ízét, a természet körforgását ujjaikkal tapinthatták: vadállatok csontjait vehették kezükbe, retteget pókokat, csótányokat foghattak, simogathattak...
Teltek, múltak az évek a kiállításunk fejlődött, alakult sőt még útra is kelt: több mint 20 városba utaztunk vele, még Budapesten a Vajdahunyad várában is vendégeskedtünk 2006 őszén. 2008 májusára hosszas szervezés, pályázás és rengeteg munka után átadtuk Tájközpontunkat, melyben végre igazán méltó helyére kerültek kiállítási anyagaink, sőt kiegészültek azokkal a régóta vágyott dolgokkal, melyekkel már komoly ökológiai összefüggéseket is nagyon látványosan tudunk életre szólóan szemlélteni.
Ez a kiállításunk a Vízről és a Dunáról szólt. Ezt bővítettük azóta az ártéri madárvilággal.
Legújabb kiállításunkat 2011. májusában nyitottuk, mellyel az északi pockot, hazánk talán legritkább állatfaját és a vizes élőhelyek összetettségét szeretnénk bemutatni.
Ősszel útra keltünk vele, várjuk az érdeklődő Oktatóközpontokat és Művelődési Házakat, Múzeumokat!
2012 február 15-én Pozsonyban a Környezetvédelmi miniszter nyitotta meg a szlovákiai turnénkat. Jelenleg 20013. február végéig a mosonmagyaróvári FUTURA Interaktív Természettudományi Élményközpontban látogatható.
Tájközpontunk 2012-es kiállítása és nyitvatartása:
2013 július 1-től szeptember végéig a Duna ártereinek madárvilágát mutatjuk be, kizárólag bejelentkezett csoportoknak: +36 20 228 52 20 vagy zoli@pisztrangkor.hu
Belépődíj: 500.-Ft/fő
Bővebb információ az Ökopark programjai menűpont alól letölthető leporellóban olvasható!
Találkozzunk a Tájközpontban!


















